2016. április 1., péntek

Búcsú

Kedves Olvasók, ezennel búcsúzunk.
E verssel ér a közös blogunk véget.
Fogadjátok boldog-szomorú dalunk:
megszűnik a poszt, eliramlik az élet.

Volt itt eső, nem is kevés,
és napfényt csak hébe-hóba láttunk,
és rengeteg jövés-menés,
hetedhét (schengeni) határt bejártunk.

Kicsit betettük a lábunkat az EU-ba.
Kicsit kitettük a lábunkat otthonról,
Elég gyakran jártunk Woodyt nézni moziba,
S már-már fájt a hasunk a sok macarontól.

Ha időnk volt rá, fordítottunk: kérdést, választ és közleményt,

Én pedig sok jegyzőkönyvet, napirendet, petíciót,
A szövegekből összeraktunk (se!) két-három nagyregényt,
Követtünk pár régi és kreáltunk pár új tradíciót.

Most útelágazódáshoz értünk:
Kinek a kelet, kinek a hanyatló nyugat...
A blogot olvasni érdemes volt, reméljük.
Visszakapcsolhatják mobiltelefonjukat!


2016. március 31., csütörtök

félévértékelés

Annyira tetszik Fanni lezáró bejegyzése, hogy én is írok egy félévértékelőt (nem, ez még nem a beígért közös búcsúbejegyzés). 

Ráadásul két dologra jöttem rá: 1. nem meséltem el az utolsó hetemet a Bizottságnál, pedig nagyon jó volt; 2. én is írtam szeptemberben arról, hogy mit várok a gyakornokságtól, szóval van mit áttekinteni.

1. Az utolsó hetem

Már nem volt túl sok fordítandó, direkt nem vállaltam túl magam. De emlékszem, hogy direkt olyasmiket választottam a licitből "búcsúzóul", amik tetszettek, pl. sajtóközleményeket, mondván, hogy csak nem fogom az utolsó pár napot uncsi sablonszövegekkel tölteni. És nem is töltöttem. Már nem tudom pontosan, melyik nap mi történt, arra emlékszem, hogy hétfőn (febr. 22.) hívtak vissza az Amplexortól, hogy ugyan jöjjek már be egy harmadik (!) interjúra kedden, azaz másnap. Úgyhogy már csak ezért is jó volt, hogy nem vállaltam be túl sok fordítást, mert az interjú fél 2-kor volt másnap, kivettem a délelőttöt, elmentem az interjúra, a leendő főnököm meg egy iszonyatosan cuki HR-es ült velem szemben, jó volt a hangulat, és kiderült, hogy szakmailag (az otthoni fordítóirodai és az itteni bizottságos múltammal) nyerő vagyok náluk, de ugye azt nem lehetett tudni, hogy a többi jelölt mennyire rátermett. Akárhogy is, ez volt kedden, közben Mikivel (aki nem emlékszik rá: a mentorom volt a Bizottságnál), írtunk értékelést a gyakornokságról, nekem is magamról kellett írni és neki is rólam, és bár előre csak felületesen beszéltük meg, hogy milyen szempontok szerint írjuk meg, szinte ugyanaz szerepelt mindkettőnknél. Annak azért nagyon örülök, azon kívül, hogy pozitív értékelést kaptam, hogy ezek szerint én magam is reálisan látom a saját munkabírásomat, teljesítményemet, stb. Szerdán reggel a 2-es unit rendezett nekem egy... wait for it... búcsúreggelit :) Mindenki hozott be valamit, volt, aki péksütit, volt, aki felvágottat, sajtot, volt, aki gyümölcsöt, teát stb. A head of unit mondott pár kedves szót - ahhoz képest, hogy milyen kevés találkozásunk volt, sikerült rátapintania, hogy mik azok a tulajdonságaim, amiket érdemes kiemelni, azt mondta, hogy olyan pozitív személyiség vagyok, hogy öröm volt velem összefutni és beszélgetni bármikor. :) És persze, hogy a fordításaimra is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, úgyhogy értékes tagja voltam a csoportnak (merem remélni). UPDATE: azt el is felejtettem írni, hogy kaptam szuper ajándékot is: ezt. :) Én is mondtam két mondatot remegő hangon, de sikerült nem sírnom (yay!), és megköszöntem mindenkinek a mindent, meg Mikinek a mentorálást. Aztán reggeliztünk (én egy egész smoothie-t tudtam inni összesen, nem voltam nagyon evős hangulatban), és közben kérdezgették a kollégák, hogy mi lesz velem, meg mi van az Amplexorral, mondtam, hogy egyelőre semmi, de már volt három interjúm, erre persze mindenki mondta, hogy ha már a harmadik körig eljutottam, akkor tuti én leszek a befutó, de legalábbis nagyon szimpi lehetek nekik (ez utóbbival egyetértettem). 
Szerda este elmentünk búcsúsörözni páran, és erről írtam is, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, kevesen voltunk, de csak olyanok, akikről tudom, hogy ők is jól érezték magukat velem és nem udvariasságból jöttek el. Ja, még szerdán leadtam az utolsó fordításomat.
Csütörtökre és péntekre így semmi dolgom nem maradt, csak vártam az Amplexor hívását. Ami nem jött! Jött helyette csütörtök reggel e-mailben állásajánlat. Először szívbajt kaptam, mert az volt a tárgya, hogy "Your interviews", és ebből még nem tudtam, hogy széna-e vagy szalma. De megnyitottam, és igen!!! Úgyhogy azonnal felhívtam B.-t, amit persze hallottak a bent levő kollégák (#szigetelés), és mind jöttek gratulálni. :) 
Pénteken már csak lézengtem bent, és el is jöttem elég korán, mivel mentünk Fannival Portóba. Minden bentlevő kollégához bementem elbúcsúzni, tök aranyosak voltak így utoljára. Szinte kivétel nélkül mindenki megölelt, megpuszilt, sok sikert kívánt, még egyszer elmondta, hogy milyen kár, hogy nem maradhatok (nekem mondja), de reméli, hogy valamilyen formában vissza tudok menni (nekem mondja). És aztán Portó, és erről már volt szó.

  • a place where I learn ping-pong: már akkor is tisztáztam, hogy ping-pongozni eddig is tudtam, szóval ez nem annyira érdekes.
  • a place where I befriend new drinking buddies: hát igen. Amikor ezt a bejegyzést írtam, még úgy nézett ki, hogy a kórusbeli ivócimboráim megmaradnak, ma már tudom, hogy legfeljebb páran és csak ha hazamegyek/meglátogatnak. Itt barátokat nem nagyon találtam, vagyis hát szeretném azt hinni, hogy a bizottsági fordítók közül pár emberrel a kollégaságnál közelebbi viszonyba kerültem, de mivel egyikükkel se találkoztam február vége óta, nem biztos, hogy ennek a hitnek van bármi alapja. :P A gyakornokokkal a gyakornokság alatt se nagyon kerestem a kapcsolatot, erről írtam is itt, hogy nekem a szakmai előmenetel most fontosabb, mint a haverkodás. Őszintén szólva nem sajnálom. A legeslegkedvesebb ivó-, evő-, sorozatnéző, masszírozó, pletykáló stb. cimbimmel pedig meg kell tanulnunk külön országban élni, ahogy ő maga is írta. Egyébként abban biztos vagyok, hogy ha másért nem, "szükségből" a mostani kollégáimmal egyszer csak közelebbi kapcsolatba kerülök, elvégre egy irodában ülünk. 
  • "nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály": eloszlott. Nem is kicsit. Mondjuk én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy ha csak nem muszáj, nem akarok hazamenni, ezért is szerettem bele annyira Luxemburgba, hogy még mindig imádom, a bődületesen ergya időjárás ellenére, túlélési ösztönből. Persze ez még a nászutas fázis, amíg nem érnek el hozzám a közéleti problémák (vannak itt olyanok?). 
    Egyébként lett volna otthon is munka, vagy legalábbis lehetőség, elég sok olyan állásajánlatot láttam az utóbbi egy-két hónapban, amikre ha otthon lennék, mind jelentkeztem volna. Lehet, hogy ilyen értelemben lett volna hova hazamenni, de ezt nem tudom. 
    A homály azért teljesen nem oszlott el még, mert az Amplexornál a szerződésem csak aug. végéig tart, addigra derül ki, hogy megnyerjük-e az újabb tendert. De addig még van öt hónap (ezek az öthónapos etapok...!), akár más állást is kereshetek/találhatok.


Aki pedig a folytatásra kíváncsi (eltekintve a közös búcsúposzttól of course, ami hamarosan érkezik), itt követheti nyomon a luxemburgi kalandok következő felvonását. :)

Mérleg - villmools merci!

Visszakerestem, hogy a gyakornokság kezdete előtt miket vártam ettől a 6 hónaptól.



"Mit várok ettől a 3 hónaptól?


  • Először is: azt, hogy végre rendesen megtanulok franciául. Úgy, hogy beszélni is tudjak, és mindent értsek, amit mondanak nekem. Annyira, hogy már franciául is bátran vállalhassak tolmácsolást. Ennek érdekében a helyiekkel megpróbálok mindig franciául kommunikálni (a munkában úgyis magyar lesz a munkanyelv)."

Hát ez sajnos nagyon nem jött össze! Ugyan a "helyiekkel" igyekeztem tényleg franciául kommunikálni, de ez általában csak a "Bonjour", "Au revoir", illetve, a "Non, je n'ai pas de carte Cactus" mondatokban merült ki. Előbbit egy idő után felváltotta a luxemburgi "Moien".
Az irodában egész nap magyarul beszéltünk, itthon a többi lakóval és a többi gyakornokkal pedig angolul. A leghosszabb beszélgetésem franciául a Házinéni exférjével történt (aki egy félóráig azt hitte, hogy a takarítónő vagyok, de még utána is pénzt akart nekem adni), illetve egyszer a gyógyszertárban, amikor füldugót akartam venni. Szóval ha valaha rendesen megtanulok franciául, az még várat magára.
A németem viszont egészen visszajött a középfok közelébe, sőt még az egykori minimális írtudásomat is visszanyertem szóval minden nyelven jobban tudok lassan, mint franciául.

  • "Azt, hogy megtanuljam önállóan beosztani a pénzem. Itthon "otthon" lakom, eltartanak, így - a 4 hónapos Erasmust kivéve, de az nem számít, mert ott nem lehetett megélni az ösztöndíjból, a szüleim segítettek, de még így is éheztem és fáztam - eddig soha nem kellett magamnak gazdálkodnom. Ez a gyakornokság erre kiváló alkalom lesz (persze az eurós fizetés és a nyugati árak mellett más, mint itthon)."
Ez se igazán jött be: az első pár napot követően már egyáltalán nem vezettem, hogy mennyit költök, csak időnként megnéztem, hogy mennyi van még a számlámon. Azt meg tudtam becsülni, hogy mennyi időre kb. mennyi pénzre lesz szükségem, illetve x összeg meddig elég, sőt, spórolnom is sikerült, de nem szándékosan és nem az előrelátásomnak köszönhetően, hanem azért, mert bár a gyakornoki fizetés az itteni viszonyokhoz képest kevés (egy eu-s tisztviselő fizetésének a negyede), de az irreálisan drága szálláson kívül semmire nem igazán kellett sokat költeni. Bérletet kaptunk, a menzán nagyon olcsón tudtunk ebédelni, és nekem még a reggeli is benne volt a szoba árában. Ami pedig nagyon sokba került volna, azt meg úgyse engedhettem meg magamnak. Így aztán annak ellenére, hogy nem ez volt a fő célom és utazgattam is meg minden, így is bőven ki lehetett jönni a pénzből, sőt! De gazdálkodni sem itt tanultam meg.

  • "Bár nagyon örülök, hogy a Verával mehetek, ez iszonyatosan nagy mázli, mert együtt minden könnyebb meg persze nagyobb fun, de mindenképp szeretnék ismerkedni, új barátokat, ismerősöket szerezni. Magyarokat (a kollégák azok lesznek) és külföldieket is. Ezért is jó, hogy nem egy helyen fogunk dolgozni: Vera a Bizottságiakkal vegyül majd, én meg a Parlamentiekkel bandázok. (Aztán majd jól vegyítjük a baráti köreinket és káoszt okozunk az eu-s bürokráciában!)"

Barátokat - ha nem is nagyon közelieket - szereztem, főleg a vége felé lettünk igazán jóban sokakkal. Persze már mindenki meghívott mindenkit magához, és mindenki megígérte, hogy el is megy mindenhova.
A kollégákkal jó viszonyt sikerült kialakítanom, de nekem úgy tűnt, hogy ennél ők nem törekedtek többre: minden 3/6 hónapban jönnek az új gyakornokok, megismerkednek velük, aztán minden jót kívánnak. A mentorommal nagy szerencsém volt, nagyon egy hullámhosszon voltunk és borzasztó segítőkész volt mindenben. A kapcsolatot nem hiszem, hogy nagyon tartani fogjuk bárkivel.
Verával meg... meg kell tanulnunk külön országban élni. Legalábbis egyelőre biztosan.

  • "Szakmai fejlődést: bár az FTT-n első évben tanultuk a fordítástámogató szoftverek használatát, mióta lejárt az itthoni gépemen a MemoQ próbaverzió (kb. másfél éve), azóta nem volt előttem ilyesmi, és bár emlékszem, hogy anno egész felhasználóbarátnak tűnt a Trados és a MemoQ is, egyáltalán nem vagyok gyakorlott a használatukban (pedig az egyik diplomám szerint félig-meddig fordító is vagyok, úgyhogy ez tök ciki). Ahhoz a kevés fordításhoz, amit az utóbbi időben vállaltam, nem vettem volna hasznát, a munkaadók meg nemhogy nem biztosítanak ilyet, de amikor az UNESCÓnál megkérdeztem, hogy használnak-e valamilyen fordítóprogramok, konkrétan a Wordöt említették... Az EU-ban viszont minden fordító ilyenben tolja, úgyhogy ha minden igaz, pár hónap múlva profi leszek!"
Profi nem vagyok, felhasználói szinten tudom használni a Studio 2014-es verzióját. Viszont mivel a Parlament a világ legkényelmesebb munkahelye, a fordítás előtti és utáni fázisokat (előkészítés, exportálás, stb.) nálunk az asszisztensek végzik, így ezeket egyáltalán nem tanultam meg, pedig a Való Életben egy fordítónak ezt is tudni kell.

  • "Végül, de nem utolsó sorban: azt remélem, hogy a kinti 3 hónap alatt jobban látom a jövőmet, illetve valahogy kezd kialakulni, hogy mi lesz utána. Nem csak karrier, hanem minden szempontból. Ezt egyelőre nem tudom, hogy kell elképzelni: egy napon megvilágosodom, hogy mit és hol szeretnék csinálni, vagy csak úgy alakulnak a dolgok, hogy új lehetőségek nyílnak, vagy valami. A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi lesz velem 2016-ban. Már egy bárminek is örülnék, nincsenek nagy igényeim. Vagy már ez is túl sok?"

    Na hát ez egyelőre egyáltalán nem látszik megvalósulni. Annyi biztos, hogy hazamegyek. A többit meglátjuk. Mindenesetre azt megtanultam, hogy muszáj türelmesebbnek lennem (magammal is).

"Mit tudok nyújtani?

    A Parlamentnek: elegendő kávémennyiség biztosítása esetén szorgalmas és lelkiismeretes munkaerő vagyok. Poénokat igyekszem a társaság humorérzékével arányban elsütni.



    Mivel a Parlament az infrastruktúrát (Nespresso kávégép) biztosította, nekem csak a kapszulákat kellett vennem, igyekeztem szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozni. A visszajelzések és az értékelésem alapján sikerült, nyitott, érdeklődő, értelmes valakinek találtak, "with a vibrant personality". :D
    Azt azért hozzá kell tenni, hogy amellett, hogy a világ összes fordítói állása közül a parlamenti a legkényelmesebb, ezen belül a gyakornokoknak még jobb dolga van: tudták, hogy azért vagyunk ott, hogy kipróbáljuk magunkat, tanuljunk, ezért nem terheltek túl, mindig figyeltek rá, hogy ne legyen túl sok munkánk vagy túl szoros határidőnk, mi magunk szabtuk a munkamennyiséget, és abba is beleszólhattunk, hogy mit szeretnénk kipróbálni. Például a vége felé kipróbálhattuk a lektorálást és a módosítások fordítását is, ha akartuk.


    "A blog olvasóinak: nem vagyok olyan grafomán, mint a Vera, de azért igyekszem én is írni, főleg olyan dolgokról, amik kettőnk közül csak engem érintenek. A bejegyzések nyomokban youtube videók formájában zenét, illetve Artúr, a plüss babaorángután szelfijeit tartalmazhatják!"

    Ezzel szerintem nem volt gond, majdnem, ha nem legalább annyit írtam, mint a Vera (már-már el is harapóztam időnként). A beígért videók és szelfik is megvoltak. Ha valaki hiányol valamit, akkor keressen meg és pótolom!

    Ez lett tehát abból, amit vártam, mindenki vonja le az esetleges következtetéseket.

    A gyakornokságainkkal együtt lassan ez a blog is a végéhez ér, de nem tűnünk el búcsú nélkül, egy közös záróposzt még várható. Äddi!

    2016. március 29., kedd

    Még utolsóbbak

    A legutóbbi utolsók óta egy csomó más utolsó történt. Mindennap mennek haza a többiek, mindennap egyre kevesebben vagyunk itt, és már szinte mindent utoljára csinálunk. Ez már az elköszönések ideje, mindennap egyre kevesebben vagyunk, és egyre gyakrabban jön még egy ötlet, hogy mikor és hol találkozzunk még.

    • Kedden volt az utolsó olyan este, amikor mindenki itthon volt a ház lakói közül, úgyhogy aznap elmentünk a sarki kocsmába elbúcsúzni (Jerko és én hazamegyünk, Grace, a legújabb lakótárs pedig a hónap végén elköltözik). Jan sajnos beteg és nagyon rosszul volt, úgyhogy csak öten voltunk, de nagyon jó volt az este. Egy csomót beszélgettünk Piotr filmélményeiről, Simon utazási terveiről (és a barátnője hajáról, ami "ott van mindenhol és mondjuk már meg, hogy ez hogy lehetséges, hogy MINDENHOL ott vannak a hajszálai???!!!" - itt Grace-szel jelentőségteljesen összenéztünk), Jerko előző/következő munkahelyéről, és végre megismerkedtem Grace-szel is, aki jogász, tök jófej, pont akkora, mint én (és nem zöld!), és úgy beszél, mint a királynő (szemben Simonnal). Sajnálom, hogy ő csak most jött, nagyon szimpatikus lány.
    • Szerdán volt az utolsó munkanapom (az uniós intézményeknél a húsvét előtti csütörtök és péntek szabadnap, a húsvét hétfő utáni 3 munkanapot meg kivettem). Mivel a nagy búcsúztatás már előző pénteken megtörtént, kb. ugyanolyan munkanap volt, mint a többi. A head of unittól kaptam egy szép ajánlólevelet, és a gyakornokság értékelésébe is szépeket írtak rólam.
    Este a gyakornokokkal egy csomóan elmentünk a Scott'sba - utoljára.
    • Pénteken utoljára kávéztam Aleksandrával, akivel nagyon jóban lettünk az utóbbi pár hétben (és egyben az egyik tanítványom). Beszélgettünk az Életről, hogy milyen nehéz időszakban vagyunk most, az eddigi gyakornokságairól, stb. Egy csomó dologról ugyanazt gondoljuk, de ő sok mindent sokkal pozitívabban lát, mint én, amit jó volt hallani. Nagyon jólesett beszélgetni vele, őt is nagyon megkedveltem. És megbeszéltük, hogy hamarosan meglátogatom Szlovéniában, aztán majd ő is jön Budapestre. :)
    Aznap este a De Gudde Wellenbe mentünk, ahol én amúgy most voltam először (és utoljára). Tök jó üveges sörök vannak, és egész sokan, kb. 12-en összegyűltünk. A hangulatot még az a nagyon részeg pasi se tudta elrontani, aki - miután magában motyogott egy sort - behajolt Petra és közém, és mindenáron azt akarta megtudni, hogy szerintünk "What is Europe?". Egy nem túl hosszú, de annál kellemetlenebb beszélgetés után végül megoldódott a helyzet, mert felmentünk az emeletre, de láttam, hogy tovább zaklatja az utánunk jövőket...
    • Szombaton szép, napsütéses idő volt, amit ki kellett használni (jövő hétvégéig most már nem lesz ilyen), ezért Ruth-tal, két szlovák lánnyal és az egyikük anyukájával (aki épp itt van látogatóban) elmentünk Clervauxba, ami az ország északi részén van, és van ott egy vár. Az út maga nem lenne több másfél óránál, de a vonat helyett Ettelbruckig pótlóbusz járt, így kb. két óra alatt értünk oda. Maga a vár nagyon kicsi, de most van benne egy fotókiállítás, The family of Man címmel, amit megnéztünk. Nagyon-nagyon tetszett!!! 200-nál több fekete-fehér fénykép a világ minden tájáról, különböző időszakokból, témák szerint csoportosítva, mégis egy folyamatot alkotva a születéstől a halálig. Volt köztük néhány híres kép, ami a törikönyvekből vagy máshonnan ismerős, de a legtöbb nem az - csak "fotók emberekről", mégis nagyon érdekes volt.

    A kiállítás után ebédeltünk és kávéztunk, aztán felmentünk egy dombra, megnézni az apátságot. Vettünk házi bio almalét!

    Terveztük, hogy Clervaux után még útbaejtjük Esch-sur-Sure-t is, ami szintén szép, de csak félnapos városka egy várrommal, de mire visszaértünk a clervaux-i vasútállomásra, ehhez már késő volt (vissza kellett volna menni Etelbruckba, és onnan még egy félóra vonatút lett volna, és már nem lett volna elég időnk naplementéig). Legalább lesz miért visszajönni! :)


    Este karaokezni voltunk az Oscar'sban. Kivételesen nem volt tömegnyomor, még asztalunk is volt! Ruthtal és Petrával hárman énekeltük a Zombie-t - szerintem jók voltunk! ;) Az est fénypontja a teli torokból átszellemülten énekelt We are the World volt (még szerencse, hogy ki volt írva a szöveg, az eredeti változatot nem is tudom fejből, így is mindig az jutott eszembe, ahogy a nyelvészek éneklik). :D
    Sajnos többre nem jutott idő, mert 1-kor bezárt a hely (itt egyébként MINDEN kocsma/bár/étterem/pub bezár legkésőbb 1-kor, még péntek-szombaton is, csak a diszkók/klubok vannak nyitva hajnalig - a szerk.). Utána még átmentünk az Erkélyes Helyre a belvárosban (nem tudom a nevét), hogy az erkélyen ünnepélyesen elköszönjük, ami végül Petrával megtörtént, de rögtön utána mindenki hazament, mert az óraátállítás miatt így is csak fél 4 körül értünk haza...

    • Ruth kérte, hogy vasárnap menjünk el bruncholni: ez náluk Hollandiában húsvéti hagyomány. 1000 éve nem ettem ennyire nagy és laktató reggelit:




    Meséltem neki a locsolkodásról, de beszéltünk még a családjáról, a hangszerekről, meg az antiszemitizmusról, a kirekesztésről, és arról, hogy Adele hogy tud úgy énekelni, hogy közben sír. Utána elkísértem az utcájáig, aztán elköszöntünk, de aztán este is találkoztunk  Mariával és Daniellel négyesben a Konrad'sban. Utoljára ott, utoljára négyen.

    • Húsvét hétfőn már azt hittem, tényleg nem lesz semmi, meg zuhogott is az eső, úgyhogy nem mentem megnézni a húsvéti kirakodóvásárt a Place d'Armes-on. Este viszont mégiscsak elmentünk kajálni a maradék gyakornokokkal, vagy tizenöten - nem mondhattam nemet, lehet, hogy most látom őket utoljára! A Bossóban ettünk, ami egy főleg német jellegű kajákat kínáló normális árú étterem a Grundon. Käsespätzlét ettem mindennel. A pénteken naivan a hétvégére vett kajákat majd megeszem ebédre a héten. Vagy valamikor. Vagy elosztogatom. Valamit mindenképp kezdek velük.
    • Kedden és szerdán utoljára eszem a KAD-ban (a parlamenti menzán) - valószínűleg a saját kajámat (ott ezt tök legálisan lehet). 
    • Ma (kedd) délután elmentem a Természettudományi Múzeumba (a Villa Vaubant is ajánlották, ahol festmények vannak, de az kedden zárva van). Az állandó kiállítás az év végéig felújítás miatt nem tekinthető meg, de van egy időszakos kiállítás "Orchideák, kakaó és kolibrik" címmel, ami a Latin-Amerikába induló luxemburgi felfedezőkről szól. Mivel nem volt nálam készpénz, csak kártya, a pénztáros inkább adott ingyenjegyet... nem is baj, mert annyira nem volt érdekes a kiállítás, bő háromnegyed óra alatt megnéztem mindent. A szövegek nem voltak izgik, viszont volt egy csomó ijesztő kitömött állat... O.o



    ez nem volt ijesztő: hangya viszi a levelet! :)




    vízidisznó

    Majd írok még értékelést erről a 6 hónapról, addig is pihenjetek Ti is, ha tudtok!

    2016. március 25., péntek

    Northern Exposure

    A 15-i hosszú hétvégén (ami itt nem hosszú) Andival ellátogattunk Koppenhágába (pontosabban ott találkoztunk). Nagyon jó volt, bár az idő közel se volt annyira szép, mint Portóban, de maga a város nekem nagyon tetszett. Végre egy igazi nagyváros, széles sugárutakkal, óriási terekkel és metróval! Budapest óta nem jártam ilyen helyen.

     Képes beszámoló következik.



    Először is meg szeretném örökíteni, hogy a szállásunk SZUPER volt. Air B&B-ben laktunk egy Nanna nevű csajnál Frederiksbergben. Vele ugyan nem találkoztunk, de nagyon segítőkész volt, elmondta, hogy hogy jutunk el hozzá, hol találjuk a kulcsot, mi a trükkje a kapunyitásnak, és hagyott nekünk egy kedves levelet, reggelit, sőt még welcome sört is. :) A lakás tiszta volt és jól felszerelt (Nanna egyébként ott lakik), csendes, nyugodt, de jól megközelíthető helyen van, és kb. annyiba került fejenként, mint egy hatágyas hostelszobai éjszaka.

    Péntek este érkeztünk (én Charleroin keresztül Luxemburgból, Andi Budapestről), szombaton kezdtük a városnézést.

    Szombati programpontok.


    • Carlsberg sörgyár/múzeum:


    Megkövült emberpár a toronyban





    welcome sör a múzeumban
    a világ legnagyobb sörösüveg-gyűjteménye

    a luxemburgi sörök szekciója

    nem az, aminek látszik!!!

    Lousie-zal



    különböző sörök szagmintái

    sütött a nap!!!

    • A Citadella nevű erőd/park:
    szelfi mindenhol kell



    • Hattyú az úton!!!!! :O

    • A kis hableány:


    • Séta a belvárosban:
    Melyikünk fél jobban?

    Márványtemplom

    kikötő a Színes Házakkal





    vacsi - nagyon fura dolgokat esznek a dánok: minden kevés és hideg, és mindenhez adnak kenyeret...

    a Retro Café nevű romkocsmában élő zenét hallgattunk. Sajnos csak ez az egy kép készült, a címe: BÉBIDEMENTOR.

    Vasárnap:

    Először is megtaláltuk a Fazekas hasonmását, ez az:


    •  A napot az Assistens Kirkegaard temetőben kezdtük:

    Niels Bohr sírja (bagoly!)
    Kirkegaard(ék) sírja
    Itt nyugszik Andersen (mese nincs!)

    bizarr ajándékok Andersen emlékére...

    • Majd besétáltunk a belvárosba a szép luxemburgi időben: 




    Andersen szobra

    • Megnéztük az Andersen múzeumot is, amiről kiderült, hogy inkább gyerekeknek való... de hát ez engem sose tartott vissza semmitől
    széttrollkodom a Kis hableányt


    Igen, a tükörből mindent látni!


    na ez például Andi ebédje volt: sok kicsi dologból kevés, meg még egy kis kenyér mellé

    ez a desszert az étlapon "almatorta" néven szerepelt. Végülis az is volt, csak pohárban.

    • Megnéztük az Amelienborg palotát, ami a királyi család rezidenciája, és főleg velük kapcsolatos múzeum van benne. Onnan nincs fotó, de annyira nem is volt érdekes, aki járt már (ex)királyi palotában, az  látott már ilyet.
    • Felmentünk a Christiansborg Slot (ami a Parlament épülete is) tornyába.
    színik vjú

    szelfi



    finom latte
    Artúr a Rosenborg kastélynál (nagyon bátor volt!)


    Hétfőn pedig átmentünk Malmőbe, amit csak egy híd (és egy 20 perces vonatút) választ el Koppenhágától. Engem őszintén szólva nem győzött meg, de lehet, hogy csak azért nem, mert nagyon hideg és felhős idő volt, és akkor már beteg voltam, úgyhogy nem esett jól sétálni, ott meg ilyenkor nem nagyon lehet mást... Kevés a látnivaló és nem is nagy szám a város (szerintem), ha nem lenne ennyire közel Koppenhágához, és nem lenne poén fél óra alatt átmenni egy másik országba, szerintem soha nem mennének oda turisták.
    Visszafelé kicsit gáz volt, mert pont amikor indultunk volna vissza, leálltak a Koppenhágába induló vonatok, és helyettük pótlóbuszok jöttek... elvileg. Gyakorlatilag viszont azok sem, csak egy háromnegyedóra múlva jött egy felirat és jelzés nélküli busz, ami elhozott minket. Még szerencse, hogy időben elindultunk visszafelé!


    Andi a Lukas Izé című kortárs szoborban



    Ködbe burkolózik a Turning Torso

    itt már nem is látszik, hogy 90 fokban elfordul az aljához képest






    a koppenhágai reptéren